HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 22.

IMPulzus – IMP-bajnokság 7. játékhét

Hat kanyaron vagyunk túl, innen már nehéz a jelenlegi pozíción sokat javítani – rontani persze még lehet. Ezúttal is megnézzük, hogy állnak a tabellák, lesznek-e nagy rangadók, és természetesen jön minden osztályban egy-egy érdekes parti elemzése is.
Talyigás Péter
2016. május 20.

Válogatott történetek, Eb 2016 – A nyílt csapat

Tavaly ősszel zűrös körülmények között, ad hoc felállással és rendkívül kis különbséggel megnyerte a válogató versenyt a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor, Kemény György–Szalka Tamás, Szalay György–Szilágyi László összeállítású csapat. A válogató zűrös volt, mert Dumbovich (előre egyeztetetten) nem tudott részt venni a vasárnapi játéknapon, Szilágyi pedig váratlan egészségügyi problémák miatt csak egészen kevés partit játszott, azt is szombaton. Noha a frissen kialakított Kemény–Szalka pár jól bírta a gyűrődést, a feszültség közöttük is tapintható volt. Végül mindenki összeszedte magát, és minimális mértékben ugyan, de az ad hoc Szalay–Winkler párral megnyerték a válogatót a Hegedűs Gál–Szegedi Balázs, Marjai Péter–Szabó Csaba négyes ellen.
Takács Gábor
2016. május 18.

A rendező: Magyarország III. – Ifjúsági Eb, 1986

Az 1937-es világbajnokság és a 80-as évek elejének nemzetközi párosversenyei után a harmadik hazai rendezésű nagy verseny. 1986. július 19. és 27. között hosszú idő után először rendezhetett Magyarország bridzsvilágversenyt, a hattagú magyar csapat egyik játékosa mesél a harminc évvel ezelőtti ifjúsági Európa-bajnokságról.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 18.

IMPulzus – IMP-bajnokság 6. játékhét

Öt fordulón vagyunk túl, lassan lehet visszaszámolni. Kezd kialakulni a győzelemre esélyesek köre, és az is, kiknek kell a rettegett utolsó helyektől tartania. Bár még mindig sok van hátra, itt is, ott is találunk meglepetéseket szinte minden osztályban. Lássuk, mi volt és mi lesz – partikról, eredményekről bővebben alant.
Gulyás Dániel
2016. május 12.

Olimpiai válogató 2016

Valójában már nem olimpiának, hanem World Mind Sports Games-nek (azaz Szellemi Világjátékoknak) hívják ezt a versenyt, de talán így mindenkinek jobban ismerős lehet. Szokás szerint négyévente rendezik meg, 1960 óta, tehát nagy hagyományokra tekint vissza. 2008-ban már az új néven rendezték meg, akkor úgy vélték, legjobb lesz, ha a „nagy” olimpia helyszínén, így akkor Pekingben volt a verseny. Azóta ez az ötlet homályba veszett, ott rendezik, ahol valaki vállalja, hogy megrendezi...
Fazakas Gergely
2016. május 12.

Az úgy történt – IMP-bajnokság I/B 4. játéknap

Az úgy történt, hogy a bőség zavara gátolta a teljesítést. A méltán nagy sikerű heti körkép (IMPulzus) szerzői az I/B-ből a 2. leosztást kiáltották ki a hét partijának. Én a legtöbbet a nemsokára következő 4. sorszámún bosszankodtam, és azóta sem sikerült kiszámolnom, melyik játékterv milyen teljesítési esélyt kínált volna. Ráadásul a tömő indulás számomra, a felvevőnek lett pech, hiszen az ajándékozott plusz egy ütés további kecsegtető, de végül vesztő játékterveket is megnyitott.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. május 8.

IMPulzus – IMP-bajnokság 5. játékhét

A bajnokság feléhez értünk, lassan érdemes a tabellát kezdeni komolyan venni, de még elég sok dolog változhat, tehát a győztesekre még nem fogadnánk. Egy kis vissza- és előretekintés van terítéken, valamint az immár szokásos osztályonkénti partielemzés sem maradhat el.
Kuttner György, Négyesi György
2016. május 5.

A rendező: Magyarország II. – Philip Morris Európa-kupa párosversenyek (1980–1984)

Megbocsájtani nem fogjuk, de történelmi ismereteink alapján azért felfoghatjuk miért nem illett sportágunk az ötvenes évek hazai közéletébe. Arra azonban ma sincs magyarázat, hogyan nélkülözhette a nemzetközi szövetség egyik alapító tagjának (ahogy arról sorozatunk első részében írtunk) részvételét az európai versenyéletben 1968-ig, amikor közösségünk már a mainak megfelelő, teljes bajnoki rendszert üzemeltetett. Az Európai Bridzs Ligába való felvételünket követően azonban minden megváltozott. Fülöp Miklós főtitkár már 1971-ben az estorili Eb-ről azzal a biztos ígérettel érkezett haza, hogy Magyarország hamarosan felnőtt Európa-bajnokságot rendezhet. Ez végül most realizálódott…
Szalka Tamás
2016. május 5.

Reflektorfényben a treff szín – berlini nemzetközi csapatverseny

Múlt héten péntektől vasárnapig rendezték a hagyományosan erős mezőnyű berlini csapatversenyt. A magyar színeket a budapesti Eb-re készülő nyílt csapat két párja, Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Kemény György–Szalka Tamás képviselte. A versenyen 57 csapat indult, mi végig az élmezőnyben voltunk, végül a harmadik helyet szereztük meg. Két érdekes partit hoztam a versenyről, mindkettő a treff szín kezelésén dőlt el.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 2.

IMP-ulzus – IMP-bajnokság 4. játékhét

A harmadik fordulón is túl az IMP-bajnokság, a verseny feléhez közeledünk, kezdenek kialakulni az erőviszonyok. Ezúttal is egy kis tippelés, egy kis partielemzés, egy kis helyzetértékelés minden osztályban, ahogy már megszoktuk.